... és indulunk!
A cucc nagyja már az autóban, még mindig vannak ruháim, amik száradnak, illetve a táp és egy táska már nem fér be. Hála égnek kedves leendő szobatársam felajánlotta, hogy segít, ha nem férünk el, így ez is megoldva.
Nem tudok mit írni. Furcsa lesz. Sosem voltam huzamosabb ideig el itthonról, távol a családtól és a biztostól. Mandul is itthon marad, és az sem nyugtat meg, hogy le kéne írnom, hogy mit csináljon vele bátyám abban az egy-másfél napban, míg anya nem lesz itthon. Nem túl kecsegtető, ugye? Pedig csak sétálnia kell kétszer, egyszer délután, egyszer este, meg vacsorára fél bödönke tápot elé tolni.
Nem tudom, annyira fura... még nem érzek semmit. Vagyis de, Mandul hiányozni fog rettentően, meg azért érzem a kényelmetlenséget, hogy a kis komfortzónámból ki kell lépnem, meg a tipikus minden változás előtti félelem is bennem van, de várom is már. Csak na...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése