Így lassan egy hónap után csak-csak rávettem magam erre is. Igazából a kezdettől már majdnem két hónap is eltelt, de a végkifejlet július elején volt. Merthogy mentünk tehetséget kutatni, vagyis bennünk próbálták felfedezni, csak éppen akkor elhagytuk valahol út közben. Lehet még mindig ott van a színfalak mögött. Remélem valaki megtalálta és hasznát veszi. De akkor bővebben erről a továbbiakban mesélek.
Kezdődött úgy a helyzet, hogy egy direkt casting útján megtaláltak minket az egyik kereskedelmi televíziótól (úgy is tudni fogjátok, hogy melyiktől), hogy örömmel vennék a részvételünket a most induló műsorukban, ahova szeretnének egy-két kutyást is, hogy színes legyen a felhozatal. Nagy nehezen, két lemondott válogató után a harmadikra csak el tudtunk menni június elején. 11 órára volt időpontunk, 10-re már ott voltunk, ami nem is volt baj, mert óriási tömeg volt. Bár számítottam rá, hogy sokan lesznek, de hogy olyan forróságban is annyian ott tobzódtak... Lényeg, ami lényeg, becsekkoltunk, a beszervezőnk nagyon rendes volt, Arcussal kölcsönösen egymás nyakába ugrottak. Még a biztonsági őr is teljesen elfogadhatóan kért meg, hogy inkább rakjam rá a kutyára a szájkosarat a sok ember miatt. Bevallom, hogy én is gondolkodtam rajta, aztán több ezer ember nem kis nyomás és az eddigiekből tanulva vagy a nagy nyomást kerüljük el, vagy a baj bekövetkezését. Először nem találtunk magunknak benn helyet, majd nagy nehezen sikerült egy sarkot kiszúrni, ahova be tudtam tenni a ketrecet. Közben elkaptak újságírók, csináltak képeket, interjút (a csaj szemtől-szemben tök kedves volt, majd a cikkben mindenkit pocskondiáz körülbelül). Sok emberrel beszélgettünk, volt ott pár ismerős arc is a korábbi műsorokból. Sokan voltak három teremre osztva, elvileg minket korábbra tettek a kutya léte miatt, gyakorlatilag így is 5 órát vártunk. Nincs rossz szavam, mert az ajtón álló lányzó elviselte a folyamatos érdeklődésem, illetve próbált mindig előrébb rakni minket. Végül az ő segítségével jutottunk be olyan fél 4 körül, már nem emlékszem pontosan. Egy fiatal tornászpárossal és egy játékkal bűvészkedő kisfiúval együtt mentünk be a szobába. Gyors gyakorlás helyben, majd behívtak minket. Mesélni kellett magunkról, igen jó volt a hangulat amúgy, vissza is kérdeztek, hogy miért úgy fejezem ki magam, hogy "nem biztos, hogy működni fog a kutya"? Elmagyaráztam a helyzetünket, majd kértem a zenét és ... nem csináltunk semmit. Konkrétan semmit. Vagyis de, az elejét szépen csinálta, aztán elment, mert a hátsó szobából érdekes szagok jöttek ki. Szóval csak trükkök lettek jelmezben és kellékekkel. Sebaj, gondoltam, úgy is jó lenne kiesni... Egy-két hetük volt visszahívni. Csakhogy közben folyamatosan dolgoztam és ugye egy állatorvosi rendelőben nem túl jó, ha megszólal a disznóvágásra hasonlító screamo. Szóval nem igen értek el, ha akartak is. Egyszer csak sikerült, nagy boldogan közölte a túloldalon lévő hang, hogy gratulálok bejutottatok a tévés válogatóra! Válaszom csak egy lesújtott "ohh" volt... nem tudom, hogy hogyan vette ki magát, de abban a pillanatban kicsit széttört bennem minden :D Éppen nem igazán volt pénzem Pestre utazgatni, meg időm sem nagyon, kedvem még inkább semmi... de hát köt a szerződés, muszáj lesz.
Szóval a tévés dolog úgy működött, hogy július elején, egy vasárnapi nap reggel 8-ra a helyszínre rendeltek mindenkit (ez olyan hmm, megközelítőleg 60-100 ember lehetett). Itt is nagyon pozitív emlékeim vannak amúgy! Reggel már összeismerkedtünk pár résztvevővel, kedvesen elbeszélgettünk, majd úgy tettek mindent (maguktól), hogy a kutyának a lehető legjobb legyen. Becsekkolás, zene lead, adatellenőrzés, lepakolás, szólnak, ha öltözhetek. Gyorsan kipakoltunk az ablak közelébe, hogy legyen levegőnk a picike és zsúfolt teremben, ittam egy kávét és már szóltak is, hogy rohanhatok öltözni. Az öltöztetős lányok is felettébb kedvesek voltak, meg is leptem őket egy kis kutyázással a végén. Olyan jó volt ennyi pozitív és kedves ember között lenni. Igen, azt még nem is meséltem, hogy előző nap Arcusnak gondja volt a hólyagjával, nem nagyon tudta kontrollálni magát. Igyekeztem itt is minél többször pisiltetni, így öltözés után egyből kaki zacsi fel, kutya pórázra, keressünk egy staffot. Két ember kellett hozzá, pluszt egy biztiőr, hogy kimehessünk az épület elé pisilni, mert amúgy tilos lett volna elhagyni az épületet. Nagyon rugalmasak voltak, aminek nagyon örültem! Ilyennek kéne lenni mindenhol! Komolyan mondom. Ha bajom volt és nem tudott az illető segíteni, akkor rohant a másikhoz, és már meg is volt oldva a bajom, legtöbbször az én javamra. Nem sokkal az öltözés után már hívtak is a színpad mögé, hova külön kísérettel vittek minket. Itt volt egy kis felvétel készítés. Mivel azt mondták, hogy mi következünk, így bepörgettem Arcust, elkezdtünk gyakorolni, majd letettem és csak én gyakoroltam. Sajnos túl korán csináltam ezt... előttünk még beengedtek két embert. Ennyi kellett hozzá, hogy teljesen szétessünk. Itt is csak jó fejek dolgoztak (úgy látszik, hogy ennél a csatornánál csak jó fejek vannak :D), beszélgettünk, meséltek a saját kutyáikról, elmondták, hogy mi hogyan lesz, kaptam mikroportot, amivel kipróbálhattam a mozgásformáimat is, hogy biztos ne repüljön el a színpadon a vevője. Volt egy énekes hölgy, ő folyamatosan vízzel kínálta Arcust, akinek a műanyag pohár nem jött be, de végül csak talált nekünk egy műanyag tálat. Egy kis táncos lányzónak is löketet adtunk, aki megijedt a színpadtól és anyukája ölében sírt. Szóval, hívtak, hogy mi jövünk, már akkor láttam Arcin, hogy nem okés, megint bestresszelt... már nem tudtam mit kezdeni, próbáltam kajával magamra vonni a figyelmét, de nem ment, mert már én is stresszeltem. Beszélgettünk a házigazdákkal, látszott, hogy nem tudnak hova tenni amúgy. Majd kiléptünk a színpadra... legszívesebben fordultam volna vissza, ahogy megláttam, hogy milyen a padló. Mindegy, itt vagyunk, kamerák forognak, muszáj valamit csinálni. A zsűrik mind kedvesek voltak, elbeszélgettünk, szokás szerint félre értették Arci nevét (lett Markusz és Alkusz), majd beálltunk volna... de indult a zene. Akkor hallottam, hogy kiabál a srác a másikkal, hogy "jelre indítsd, ahogy megbeszéltük vele!", szóval zene leáll, beálltunk és jeleztem. Arci lefagyott, nézte a sötétben ülő közönséget, a zsűriket, a házigazdákat, mindent. Majd elkezdtük nagy nehezen, de akkor a apdlót fixálta be, meg a ledfalat, a lámpákat és újra minden mást. Azért egy minimális valamit csináltunk, bár leginkább leállítottam volna, de tudtam, hogy ez nem verseny, ahol megtehetem, itt nem értem vannak, hanem a szórakoztatásért és csak egy lehetőségem van. Egy lehetőség, amit most bukunk el nagyon csúnyán. Ki akartam esni, de nem ennyire alja módon... meg akartam azért mutatni, hogy tudunk valamit. Ez zavart a legjobban. Kaptunk négy X-et, leálltunk, beültem Arci mellé, akit a közönség nézegetésből vakartam össze. Meglepődtem! Nem pocskondiázni kezdtek a zsűritagok, hanem megértően mondták, hogy hát ez ilyen, minden új elvonja a kutya figyelmét, ez történt, de legalább szokta. Igen, ezért is egyeztem bele az indulásba, hogy szocializálódjunk az ilyenekhez is! Na, valaki nem igazán kutyás is megértette, végre! Hjaj, el sem tudom mondani, hogy mennyire megkönnyebbülés volt, hogy így vélekedtek... az már kevésbé, hogy rájöttem, ez a tévében is benne lesz... nagyon remélem, hogy nem hosszan raknak bele, mert akkor végem :D Bár tudjuk mi, hogy Arcussal mire vagyunk képesek, és valahogy mindig a fontos alkalmakkor nem jön össze semmi, de azért nem így akartunk bemutatkozni a nagy világnak. Viszont még mindig nagyon rendesek voltak ezután is, nem zavartak ki azonnal, segítettek. A váróban beszélgettünk pár versenyzővel, az egyiktől egy egész szendvicset kapott Arci (az elején megkérdezte, hogy kaphat-e kaját, mondtam, hogy majd a végén talán :D). Hiperszupergyorsan ment az a nap, bár sajnos pont délben és abban a nagy forróságban kellett a szállásunkig visszasétálni. Az nem tett jót Arcinak, le is szakadt a talppárnájából egy darab... pedig igyekeztem árnyékban és füvön menni, de ez Pesten mennyire megoldható ugye. Ha a box nem lett volna ott, akkor a kézben cipelést is bevállalom, csak azt ő sem igazán szereti, meg jó pár km-n keresztül a közel 20 kilós kutyát cipelni sem könnyű. Lényegtelen, jól van most már, nem nagyon hátráltattam semmiben sem a bibije, csak néha biccentett a lábára.
Összességében nagyon jó volt az a két nap, amit ennek keretében töltöttem, a végkifejletet sem sajnálom, mert tudom, hogy nem lett volna szép folytatása a dolognak, csak azt a kűrt sajnálom, hogy nem sikerült előadni. Később tudtam meg az öltöztetős lányoktól, hogy arról a típusú padlóról máshogy verődnek vissza a hangok, főleg, hogy mikroporttal voltam, illetve ugye tükröződik is... akkor értettem meg, hogy miért fixálta be a padlót többször is Yoda fülekkel. Onnan hallgatta, hogy hozzá szólok, vagy csak nézte magát... Igaz, hogy a pénztárcám sokkal vékonyabb lett az utak miatt, és hát semmit sem nyertünk vele... de ki kellett próbálni ezt is. Előre félek a szeptembertől, mikor tévébe kerül a válogató... és imádkozok, hogy max összefoglalóban mutassanak pár pillanatot belőlünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése